“Az utat én akartam, mert engem akart az út.”-Ilkei Lóránd

72 napja Kolozsváron

72 nap. Leírva és olvasva soknak tűnik, de megélni annál kevesebbnek. Mondják az idő pénz. Tehát érték. Én inkább átfogalmaznám a jól ismert mondást: Az idő érték. 72 nap, 1728 óra, 103 680 perc. Ennyi értékünk volt ez alatt a 72 nap alatt, vagyis ennyit kaptunk. Az teszi értékessé ezeket az órákat, perceket, ahogyan megfelelőképpen, értékesen elköltöttük, vagy sem. Tőlünk függ az, hogy mire költjük, hiszen mi vagyunk azok, akik tudnak szeretni, akik tudnak barátkozni, akik tudnak játszani, akik tudnak jót tenni. De tudunk bizony veszekedni, tudunk irigykedni, tudunk nem elfogadni, tudunk mérgelődni, tudunk rosszat tenni.

Miután Kolozsvárra érkeztem, minden felgyorsult körülöttem, nehéz volt megszokni a folyamatos nyüzsgést, a pörgést, a zajt magam körül. De az ember mindent meg tud szokni. Olyannyira, hogyha ez az állapot megszűnik már-már zavar a hiánya.  A 72 itt töltött nap talán legnagyobb üzenete az számomra, hogy annak ellenére, hogy sokszor nehézségek, honvágy, konfliktus helyzetek között is ki kell hoznunk magunkból a legtöbbet és az ajándékba kapott értékes perceket, megfelelőképpen kell elköltenünk. Vigyázzunk hát egymásra, vigyázzunk hát magunkra és tegyük, amit tennünk kell.

“Az utat én akartam, mert engem akart az út.”-Jakab Emese

72 napja Kolozsváron élek

Egész nyáron azon tűnődtem, hogy vajon milyen lesz majd a kolozsvári nagy élet, mire van szükségem, milyen lehetőségek lesznek adottak. Többször jártam már Kolozsváron az elmúlt évek folyamán, és mindig nagyon vágytam ide.

            Egy kisvárosban születtem Székelyudvarhelyen, de mégis furcsa volt megszokni az itteni nagy zsongás-bongást. Az első hetek azzal teltek el, hogy próbáltunk megismerkedni a várossal, a társainkkal, próbáltuk megszokni az órarendet, kerestük a lehetőségeket.
Hihetetlen, hogy mennyire szalad itt Kolozsváron az idő, sokszor lelassítanám egy picit. Mikor megérkeztünk Kolozsvárra még a nyári szellő lágy simogatását érezhettük arcunkon, majd hamar megérkezett az ősz is. Csodálatos volt a táj, majd hirtelen november elején lágy hópelyheket láthattunk, beköszöntött a tél. Az utcákon megjelentek a karácsonyi világítások, az üzletekben megjelentek a karácsonyi díszek.
Most kezdem felfogni, hogy milyen hamar eltelt ez a pár hónap, és mennyi minden történt már. Felköltöztem, megismertem bentlakós- és évfolyamtársaimat, óráról-órára jártam, kurzusról-kurzusra, parciális parciális hátán és már el is telt ennek a tanévnek a fele és következik a vizsgaidőszak.

Dióhéjban ilyen lenne az én életem Kolozsváron: élmények, barátok, tudományok, lehetőségek, különleges ízek.