Te, kinek és miért vagy hálás? (Bartha-Pál Aba)

16930758_1627722980575181_1586978047_oAz unitárius teológus közösségben rendszeressé vált, hogy minden hétfőn este áhítatot tartunk. Ez az alkalom, amikor a szolgálatvégzők a hagyományos liturgiától eltérve, kitalálhatnak egy sajátos (alternatív) szertartás rendet, és ebbe beleépíthetik ötletüket. Ezáltal is közelebb kerülve Istenhez és társainkhoz.

 Az elmúlt hétfőn én tartottam az esti áhítatot. Készülődésem során az az ötlet pattant ki a fejemből, hogy a hála köré építem az áhítatomat. Elgondolkodtam azon, hogy életünk során szeretünk kérni Istentől és egymástól, és ez olyan természetesnek tűnik. Azonban vannak pillanatok, amikor elfeledünk köszönetet mondani, és hálát adni.  Nagyon ritkán lehet hallani emberektől azt, hogy a másik ember szemébe nézve azt mondja, hogy „én hálás vagyok neked, mert…” Azonban ha valamire szükségünk van, vagy ha valami nem tetszik, azt rögtön szóvá tesszük.

Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy alkalom, amikor mind együtt vagyunk, körbeülve, elmondanánk egymásnak, hogy mi az, amiért hálásak vagyunk a másik embernek. Az áhítat alatt sikerült elkészítenünk a „hála hálóját”. Ehhez nem kellett más csak egy gomolyag és huszonegy őszinte, nyitott szívű ember.

A háló, úgy készült el, hogy egymásnak dobva a gomolyagot elmondtuk, hogy miért is vagyunk hálásak a másik személynek. Jó volt hallani, hogy van, aki azért hálás a másiknak mert vicceivel, poénjaival mosolygósabbá teszi a napot. Vagy egy olyan beszélgetéséért is hálásnak lehet lenni, amiből tanulni lehetett. Hálásak lehetünk, csak azért mert van, mert létezik az a személy… és ebben benne van minden.

Hálásnak lenni a reggeli közös kávézásért és beszélgetésért, az egyetem felé tartó néma, közös léptekért.

Öröm volt az elhangzott szavakat hallgatni.

 Te, kinek és miért vagy hálás?

Reklámok

Csendesnapjaink

Mindenki számára mást jelent, de mit jelent számunkra, unitárius teológiai hallgatók számára?

Talán jó úton indulok el, ha azt mondom, hogy a csendesnapok egy állomás számunkra. Amikor vége a vizsgaidőszaknak örülünk, hogy vannak alkalmak, amikor kicsit megpihenhetünk, testi-lelki frissességet nyerünk.  Ilyen alkalmak a csendesnapok, amikor jön néhány lelkész, előadó, akik lelkesen beszélnek hivatásukról, s ez számunkra egy megújító erőforrást, lelki táplálékot jelent. Erőt ad mindaz, amit elmondanak hivatásukról, ilyenkor érezni és látni lehet rajtuk, hogy amit képviselnek, azt komolyan veszik, és mindezt igazi lelkesedéssel teszik.

Nekünk a csendesnapok azt jelentik, hogy együtt vagyunk, ismereteket szerezünk, kiválunk a hétköznapok zajából. Odafigyelünk önmagunkra és társainkra. Közös programokon, előadásokon, beszélgetéseken veszünk részt, közelebb kerülünk egymáshoz. Mélyrehatóbban odafigyelünk Istenre, és a bele vetett hittel neki látunk egy újabb tanulással teli félévnek.

nevtelen

Az idén február 10-11 között zajlottak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben a csendesnapok.

 E két nap alatt kétszer hallhattunk bibliamagyarázatot, egyet dr. Kovács Sándor teológiai tanár úr előadásában, melyből buzdítást nyerhettünk arra, hogy merjünk kiállni Jézus mellett, merjük vállalni hivatásunkat, és ne a könnyebbik utat válasszuk. Ne legyünk Péterek, akik az egyszerűség kedvéért megtagadjuk Jézust és tovább melegítőzünk a hatalmasok tüze mellett. Tófalvi Tamás székelyszentmihályi lelkész bibliamagyarázata Jézus születéstörténetére épült. Ezen kívül a lelkész egy remek előadást tartott a „Gyülekezetépítés az ifjú lelkész szemszögéből” címmel. Az előadása rengeteg hasznos tanáccsal látott el bennünket, mint jövendőbeli lelkészeket. Előadásának erénye legfőképpen rendkívüli őszinteségében rejlett.

Majd meghallgathattuk Tálas Ferenc, pedagógus előadásában: „A szivárvány hiányzó színe című előadást, amely a roma gyerekek oktatásáról, személyiségfejlesztéséről és az ehhez fűződő élmények, tapasztalatok megosztásáról szólt. Sokunkat elszomorított ez a kép, amit Tálas Ferenc elénk tárt, miszerint ezekkel a gyerekekkel annyit sem törődnek a felsőbb hatalmak, hogy bár egy megfelelő környezetet biztosítanak oktatásuk érdekében. Ezzel nemcsak a roma gyerekeket veszik semmibe, hanem magát a pedagógust is. Mind e mellett Tálas Ferenc kitart hivatása mellett, mert szembenéz a valósággal és ő annak tudatában, hogy ezeknek a gyerekeknek halvány reményük sincs arra, hogy teljes életet éljenek, ő mégis megpróbál segíteni rajtuk.

Hálásak vagyunk az előadóknak, hogy személyes tapasztalataikkal gazdagították ismereteinket, valamint tanárainknak is hálával tartozunk, akik részt vettek a csendesnapok megszervezésében és ezzel is hozzájárultak szellemi gyarapodásunkhoz. Istennek áldása legyen munkájukon, hogy még sok lélek ilyen alkalmat tudjak szervezni.

Benczédi Zsófia, II. éves teológiai hallgató