Ébredés

Ébredés

 

Sokszor elgondolkodtam mit jelent elfáradni, mit jelent, amikor csak magad mögött szeretnéd becsukni az ajtót, amelyen nem járkálnak ki-be. Bezárni, csak magadra figyelni.  Elcsendesedni s hallgatni a szív ütemes dobogását, a lélegzet ritmikus ütemeit. Arra gondolni, amit szeretnél, azt a könyvet olvasni, mely egy kicsit megsimogatja a lelked, azt a filmet megnézni, melyen nem szégyen sírni. Azt az elnyúlt blúzt felvenni, mely ott pihen a szekrényben, de évek óta nem volt rajtad, de nem volt szíved megválni tőle, hiszen annyi emlék köt hozzá. Kimenni az apró virágokkal borított kertbe, mely a zöld fű illatával bódít. Hanyatt dőlni, s nézni milyen formák vegyülnek a felhőkből, melyik mesefigurára emlékeztet, melyik képzeletbeli alakot juttatja eszedbe. Hallgatni a madarak tavaszi énekét, a gólyák kelepelését, s a távolban rohanó emberek léptének koppanását. Érezni, hogy lassanként egyé válsz a természettel, figyelsz saját lelked dallamára, mert végre nem mondja meg senki mit kell tegyél.

Magad ura vagy. Szélnek ereszted kócos hajad, s olyannak szereted magad amilyen te vagy, nem bánod, ha van rajtad pár felesleges kiló, nem bánod, hogy a nevetéstől lassan apró ráncok jelennek puha bőrödön. Ez vagy te, érzed lassan, hogy a napfény simogatja az bőrödet, s csalogatja elő belőled azt az embert, aki a természettel együtt felébred, azt az embert, aki az életet szeretni és örül ennek az ajándéknak, amit az élettől kapott. Látni a hegyeket, várni a fényeket, fázni, sírni, félni, örülni. Könnyen lépkedni a bársonyos fűben, ha kell állni az esőben. Csak igazán magad lehess. Mondani imákat, s nem látni hibákat, s megfogni egy kezet, s bátrabban lépkedni az élet göröngyös ösvényein. Érezni, hogy lassan elillan, tovaszáll a be rögzöttség, tovaszáll a minden napok versenyfutása. Felébredni kézen fogva a természettel. Elmerengni a kék égbolton, csodálni a fűben az apró bogarak szorgalmas munkáját, tavaszi buzgalmukat a méheknek, tavaszi bizsergését a lelkemnek, a természetnek. De most már van bártorság a kezemben, a kilincsre tenni a kezem, s kinyitni a bezárt ajtót Kész vagyok bármikor befogadni egy vándort, ki pihenni akar, elcsendesedni az én kis lugasomban, kertemben. Végre érzem a lüktető erőt az ereimben.  Ébredni a tenni akarás érzésével, és nem azon bánkódni, hogy már megint egy gondokkal teli nap. Kinyitottam az ajtót, jöhet a tavasz, az élet. Pihentem.

Dénes Erzsébet

II. éves teológia hallgató

Reklámok

Karácsonyra hangolva…

Karácsonyra hangolva…

Egy hang töri meg az éjszaka csendjét,

s csillag jelenik meg a kietlen pusztában.

Egy hang, mely a béke szimfóniáját komponálja.

Megdobbannak a szívek, megszelídülnek az álmok,

A remény halvány sugara pislákol az éjben.

Gyere, indulni kell…

Old le sarudat, szent itt e hely.

Hallgasd a béke dallamát, a csend halk mosolyát,

Ölében ringat a nagyvilág, mint kisdedet a három király.

Itt nem hallatszik puska hang, itt a szív apró dobbanásai hangzanak,

Az emberi szívek és lelkek a végtelenbe nyújtóznak,

A béke dallamát várják, kezek imára kulcsolódnak.

Isten ajándéka ez, mély csend, hit, remény szeretet és béke.

Hangold lelked a fényre, szent ez az érzés.

Öleld át a Földet!

Dénes Erzsébet

II. éves teológiai hallgató