“Az utat én akartam, mert engem akart az út.”-Ilkei Lóránd

72 napja Kolozsváron

72 nap. Leírva és olvasva soknak tűnik, de megélni annál kevesebbnek. Mondják az idő pénz. Tehát érték. Én inkább átfogalmaznám a jól ismert mondást: Az idő érték. 72 nap, 1728 óra, 103 680 perc. Ennyi értékünk volt ez alatt a 72 nap alatt, vagyis ennyit kaptunk. Az teszi értékessé ezeket az órákat, perceket, ahogyan megfelelőképpen, értékesen elköltöttük, vagy sem. Tőlünk függ az, hogy mire költjük, hiszen mi vagyunk azok, akik tudnak szeretni, akik tudnak barátkozni, akik tudnak játszani, akik tudnak jót tenni. De tudunk bizony veszekedni, tudunk irigykedni, tudunk nem elfogadni, tudunk mérgelődni, tudunk rosszat tenni.

Miután Kolozsvárra érkeztem, minden felgyorsult körülöttem, nehéz volt megszokni a folyamatos nyüzsgést, a pörgést, a zajt magam körül. De az ember mindent meg tud szokni. Olyannyira, hogyha ez az állapot megszűnik már-már zavar a hiánya.  A 72 itt töltött nap talán legnagyobb üzenete az számomra, hogy annak ellenére, hogy sokszor nehézségek, honvágy, konfliktus helyzetek között is ki kell hoznunk magunkból a legtöbbet és az ajándékba kapott értékes perceket, megfelelőképpen kell elköltenünk. Vigyázzunk hát egymásra, vigyázzunk hát magunkra és tegyük, amit tennünk kell.

Reklámok

Reggeli lélekhang

Text: 1Tim 4, 6–11

Minden mozgás, létezés és élet forrása, Istenünk!

ec4e4c8dbfd4f6d6a16c1181f9f4f37cFelkért táncolni a rozsdás, sárga öltönyt és sápadt arcot viselő ősz. Kötelező ez a tánc.  Szomorú ez a tánc, lassú és elmúlást színlelő, fájdalmas, csontig hatoló hideg lüktetés, de lépnünk kell az ütemekre. Ha olykor elő is kacsint fényes napunk sugara a fellegek borzolt vattának tetsző sűrűjéből, már oly gyenge, oly elfásult, hogy inkább csak lelkünknek tetsző délibáb. Harmatban fürdenek a krizantémok, a bordás-berkenye, a fagyal és a fukszia is. Megfogalmazódig a “Fázom! “, “Ma hidegebb van. ” és mintha folytanának ébredünk rá, hogy foszladozik a sír feletti borostyán, a tölgy meg valahol messze a juhar is elszomorodott.

Erőre lelünk Benned az új virradat, új reggelén. Hiszen a lét táncához ma is üvegcipellőt, fejfedőt és messze hangzó muzsikát kaptunk, magát a lét zenét: a város ezernyi kocsijának dúdolását, a mentők ijedségét, a villamosok cirkáló dróton kúszó asszonanciáját, a repülök égre tekintő dorombolását, a fiú hegedőszólóját a téren, és olykor, ha a park vagy botanikus kert felé visz utunk egy-egy madárka csicsergését.

 A táncot abban járjuk, amit szívunk mélyéről öltünk magunkra, hogy a lelkünk meg ne fázzon.

Ebben a felbecsülhetetlen teremtett éterben, ahol az atomok egykor egymásba kapaszkodtak és azóta lejtik ők is a lét zenére a lágy keringőt vagy kissé messzebb tőlünk a slow foxtrot. Még a tánc kezdetén döntés elé állítottál minket. Nem tudtunk megmaradni annak, akiknek szántál. Egy nagy lépést téve kibuktunk a ritmusból. Ám de te akkor sem engedted el kezünket.  Keretbe foglaltál, hiszen prófétáid által adtad Istenünk az élethez szükséges mércét. A történelem folyamán hányszor meg hányszor siettél megmentésünkre és ma is itt vagy egy lélegzetvételnyire, közelebb, mint gondolnánk és érezzük a magunk csöppnyinek tűnő univerzumában, hogy kegyelmes voltál és vagy, de sürgeted bennünk a változást, mert az “idő szalad”. Mi esendő emberkék követjük el a hibákat és Te szerető Istenként hallgatsz meg minden egyes bűnbánó, kérő meg hála fohászt.

Add meg nekünk végtelen Szeretet a lehetőséget, hogy továbbra is a hit és az igaz tanítás igéivel tudjunk táplálkozni. Erőt kérünk, hogy megbocsájtva felebarátainknak lépjünk meg egy újabb lelki lépcsőfokot életünkben. Légy velünk, szükségünk van Rád, meg kell, hogy érezzünk a legapróbb dolgokban, tudod mind, amikor nagyon közel hajolsz, és úgy igazán táncolunk. Őrizd soká a mi táncunkat. Ha eltántorodnánk ints a kegyesség gyakorlására, hiszen benne van a jelen és a jövendő élet ígérete. Ámen.